27JANUÁR
De mit is tehetünk, ha mindenképpen szeretnénk elkerülni az esetleges kárt, amelyet egy túl nagy méretű bobcat okozna a földmunka során? Legtöbb esetben ezek a nagyobb tereprendezésfolyamatára kialakított bobcat rakodógép típusai elég nagy méretekben elérhetőek. Ez a tényező azonban hátrányos lehet számunkra, abban az esetben, ha mi csak egy kisebb városi kerttel rendelkezünk, vagy maga az udvarunk ugyan nagyobb méretű, de a bejutást már egy sokkal szűkebb helyen kellene megvalósítania a gépnek.Akár egy árokásást szeretnénk elvégeztetni a kertünkben, akár egy tereprendezés folyamatát, egy alap kiásását, akkor is figyelembe kell vennünk, hogy minél kisebb gépet béreljünk ki erre a feladatra. Ugyanis senki sem szeretne azzal találkozni, hogy miután a kívánt folyamatot elvégezték szakembereink, azzal szembesülnénk, hogy a házunk falában kár keletkezett, vagy a kerítésünk megrongálódott, vagy bármi más a ház körül megsérült.
Mindezeken kívűl azt se felejtsük el, hogy az adott területen a munkagépünknek mozognia szükséges, és a munka gyorsabban mehet végbe, ha egy kisebb gépet bérelünk ki, mintha egy nagyobb géppel kellene megoldania a munkafolyamatot a vezetőnek egy szűk helyen.Ha tehát úgy határozta, hogy a munkavégzési terület szűk lenne, akkor ezt jelezze szakembereinknek, és ők erre fel lesznek készülve és a munkavégzésre ugyanúgy alkalmas, de méretében sokkal kisebb géppel jönnek a kertjébe.
Felmerülhet bennünk az a kérdés, hogy vajon egy sokkal kisebb bobcat is ugyanolyan hasznosan képes elvégezni a földmunka folyamatát? Természetesen erre a válasz igen! Az a munkagép, amely kisebb méretekkel rendelkezik, az is ugyanúgy képes ellátni azt a munka folyamatot, amelyet egy nagyobb méretű gép. Nem egy olyan bobcat munkagéphasználatához volt szerencsénk manapság, amely akár direkt erre készült, hogy a szűk helyen való munkavégzésre is alkalmassá váljon. Akár a méretében kisebb, vagy akár a mozgása során sokkal kevésbé kötött gépek lehetnek ezek. Szűk helyen történő munkavégzés folyamatára azonban teljesen kiválóak.
Milyen munkagépekkel rendelkezik a mi csapatunk? Csapatunk több fajta munkagépet is tud biztosítani. Általában egy szűkebb helyen történő földmunka Budapest területén történő megvalósításához elsősorban a munkagép szélességét kell figyelembe venni, hogy biztosan képes legyen bejutni például egy kapun. Áll a tulajdonunkban egy bobcat bérlésfolyamatára alkalmas munkagépünk, amely pontosan 175 cm szélességgel bír, amellyel a tereprendezésen az alapkiszedésen kívűl még a talajcsere is tökéletesen kivitelezhető! Ha tehát bármilyen földmunka elvégzését bíznád a mi csapatunkra, akkor keressen minket bátran, és mi az arra legmegfelelőbb munkagéppel érkezünk meg kertedbe. Egy előzetes megbeszélés alapján pedig ismertetjük Önnel a kedvező bobcat kölcsönzés árak kínálatát!
Milyen munkák is végezhetőek el egy bobcat munkagép segítségével? Egy valamit azonban tisztázni szükséges még az elején, mégpedig azt hogy bobcat földmunka alkalmával több fajta gépről is szó lehet. Vannak bobcat homlokrakodó gépek, és forgó-kotró gépek. A forgó-kotró bobcat gépeket alkalmazhatjuk a sávalapok kiemelése során, rézsűk kialakítása alkalmával, vagy esetleg kötöttebb talajok során alapok kiásása segítségéhez is. Lehetséges ezen kívűl tereprendezés és betontörés folyamata során is felhasználni, bár tereprendezéshez inkább egy homlokrakodó bobcat gépet alkalmazunk szívesebben. A bobcat homlokrakodó gépeket pedig az összes fajta tereprendezés, földterítés, behordás és pakolás alkalmával használjuk szívesen. Tehát keressen meg minket és minden fontos információról egyeztetünk Önnel, megbeszéljük mekkora bobcat munkagép szükséges, illetve a földmunk árakat is ismertetjük.
Weboldal készítés: Navisoft Hungary Kft.